Dr. Hauschka

Esszenciák

Vizes-alkoholos gyógynövénykivonatok külsőleg alkalmazandó WALA gyógyszerekhez és Dr. Hauschka kozmetikai termékekhez

A WALA esszenciákhoz saját biodinamikus művelésű kertünkből származó vagy megbízható helyen, vadon gyűjtött friss növényeket aprítunk fel.

Feldarabolás után a növényekre vizet és egy kevés alkoholt öntünk, és kőedényekben állni hagyjuk. Egy hétnapos periódus alatt a fénnyel és a mozgással összefüggő ritmikus folyamatok kifejtik hatásukat az esszenciákra. Ezeket a kivonatkészítési eljárásokat  a természet ritmusairól és az emberi szervezetről szerzett ismereteink alapján fejlesztettünk ki. Munkatársaink reggel és este kétszer erőteljesen átkeverik az elegyet. Ennek során fény éri az egyébként sötét helyen álló keverékeket. Egy hét elteltével az esszenciákat kipréseljük és átszűrjük. A kipréselés után visszamaradó, elhamvasztott anyag egy kis részét hozzáadjuk az átszűrt esszenciákhoz.

Olajos kivonatok

Szárított gyógynövények kivonata növény olajokkal WALA gyógyszerekhez és Dr. Hauschka kozmetikai termékekhez

Az olajos kivonatok elkészítéséhez a szárított gyógynövényeket egy hétig növényi olajban érleljük. A keveréket ebben a fázisban 37 °C fokra melegítik, ami megfelel az emberi test hőmérsékletének. Reggel és este az elegyet átkeverik. Így az olaj a gyógynövény teljes energiáját át tudja venni. A folyamat végén kerül sor a keverék kipréselésére és átszűrésére.

Gyógynövénykivonatok

Vizes alapú gyógynövénykivonatok a Dr. Hauschka kozmetikai termékekhez

A WALA gyógynövénykertjében frissen leszedett gyógynövényeket apróra vágjuk és hét napig vízben áztatjuk. A keveréket reggel és este fénnyel, hőmérséklettel és mozgással összefüggő ritmikus eljárásoknak vetjük alá. Hét nap elteltével kerül sor a keverék kipréselésére és átszűrésére. A kipréselés után visszamaradó, elhamvasztott anyag egy kis részét hozzáadjuk az átszűrt kivonathoz.

Ritmizált vizes kivonatokat tartalmaz például a Dr. Hauschka Rózsa nappali krém és a Könnyű Rózsa nappali krém, valamint ritmizáltan hígított formában a Dr. Hauschka intenzív kúra minden változata.

Préselt levek

Frissen leszedett gyógynövények kipréselt leve WALA gyógyszerekhez és Dr. Hauschka Med készítményekhez.

A növények virágát, levelét és szárát leszedés után rögtön kipréseljük. A növényi kivonatoktól eltérően a frissen préselt levek az élő növényt hígítatlan formában, a maga teljességében tartalmazzák. A tartalmas levekben benne van a rendkívül komplex gyógynövény minden összetevője, amely ennek köszönheti különleges hatóerejét.

Illóolaj

A legnemesebb, amit a rózsa nyújtani tud a  valódi rózsaolaj

Kora reggel, amikor a köd még megül a hegyi völgyekben és az első napsugarak jelzik, hogy újabb napra ébredtünk, férfiak és nők útra kelnek, hogy összegyűjtsék a damaszkuszi rózsa legértékesebb kincsét, a csodálatosan illatozó virágszirmokat. A teljesen kinyílt virágot a csészelevelekkel együtt nagy gondossággal csavarják le a szárról. A rózsa a fűzfakosárba kerül, amelyet a szüretelők a csípőjükre szoktak erősíteni. Az asszonyok gyorsan és hangtalanul mozognak a számtalan rózsabokor között, amelyek virágai a rózsaszín minden árnyalatában pompáznak, élesen kirajzolódva a ragyogó kék reggeli ég előtt.

Ebben a békésnek ható légkörben a munkások a délelőtt közepéig dolgoznak. Az illatos terményt hatalmas zsákokba gyűjtik, amelyek súlya a 12 kilót is elérheti. Még a dél előtti napszakban átviszik a zsákokat a lepárlóba, ahol az összegyűjtött szirmokból kinyerik a rózsaolajat.

A finom rózsaszirmokat azonnal feldolgozzák. Még egyszer lemérik őket, majd végül a párlóüstbe kerülnek, ahol desztillált vízzel keverik össze őket. A rózsa és a víz keverékét 1 bár nyomáson hevítve vízgőz keletkezik, amely magával ragadja a rózsaszirmok illatanyagot tartalmazó alkotóelemeit. A felfelé szálló vízgőz ezt követően elvezetésre kerül az úgynevezett hűtőcsatornában. A csatornában van egy spirál, amely lehűti a gőzt, és az így keletkezett kondenzátum „zsíros vízként“, azaz tejszerű folyadék formájában összegyűlik az üst alján. Ez a folyadék kb. 25-30 gramm „zöld olajat“ tartalmaz (kb. 450 kg rózsasziromból), amit ki lehet nyerni az első desztillációs eljárásból.

A zöld olaj a rózsaolaj legsűrűbb, illetve legértékesebb formája, amelyből friss virágok intenzív illata árad. A „zsíros víz“ további részét egy újabb munkafázisban ismét desztillálják. A folyamat során a kb. 1600 liter „zsíros vízből“ további 75 gramm „sárga olaj“ keletkezik, amely már kevésbé koncentrált és rózsaillata sem olyan erős.

A zöld olajjal együtt dekantálják, majd átszűrik. A végtermék az értékes rózsaolaj, amely nagyon keresett a parfümök és a kozmetikai termékek gyártói körében.