Karl Sigmund a béke idején a tiszti életpályát választotta, mert megítélése szerint a katonaság inkább diplomáciai szolgálatnak felelt meg, és a békét szolgálta. A háború alatt azonban tisztként kényszerült bevonulni, ami gyakori áthelyezésekkel járt. Elisabeth Németországon belül, amikor csak a körülmények megengedték, utána utazott és vöröskeresztes nővérként dolgozott.
Kultúrával a háború ellen
Karl Sigmund a háború utolsó szakaszában hosszabb ideig a thüringiai Rudolstadtban állomásozott. Itt Sigmundéknak lehetőségük adódott a barokk Heidecksburg kastélyhoz tartozó kis teaházba költözni, amit Schiller-házikónak is neveztek, minthogy Schiller időnként ott lakott. A háborúnak ellenpontot teremteni - ez vezette Elisabethet a minden második csütörtökön megtartott művészeti délutánok szervezéséhez. Válogatott vendégek, kultúrateremtő művészek voltak a vendégek. Ez a kör egyre inkább szellemi és szociális otthonává vált azoknak, akik nem tudták és akarták megemészteni a háborút és a náci rezsimet.
A háború vége - újrakezdés akadályokkal
1945. április 13-án az amerikai csapatok súlyos légitámadással bevették Rudolstadtot. Elisabeth ezen a napon vezető vöröskeresztes nővérként a Heidecksburg kastély pincéjében dolgozott. Karl Sigmund ugyanebben az időben Csehországban volt, ahol 1945. május 8-án kapta telegramban a hírt, hogy a háború véget ért. Gyalog indult Rudolstadtba. Út közben az amerikaiak foglyul ejtették, de mivel nem minősítették nácinak, szabadon is engedték. Rudolstadtba érkezése után átalakított Citroenjével követként szolgált, de az orosz titkos rendőrség indoklás nélkül a weimari állami börtönbe zárta. Elisabeth mindent megpróbált az orosz rendőrségnél szabadon bocsájtása érdekében, de Karl Sigmundot csak két év elteltével engedték szabadon. A várakozás bizonytalan időszakában Elisabeth számára fontos támaszt jelentett a csütörtöki kör. Itteni kapcsolatai tették lehetővé, hogy a jénai színházban másod dramaturgként és rendező asszisztensként dolgozhatott. 1947-ben, Karl szabadulása után Sigmundéknak el kellett hagyniuk Németországot. Az indítékot a visszahonosítási akció adta, amelyben mindenkinek, aki a háború következtében került jelenlegi tartózkodási helyére, eredeti hazájába kellett távoznia. Sigmundék Salzburgba költöztek, ahol előkészítették Svédországba történő kivándorlásukat. Az indítékot Karl egykori svéd nevelőanyja, Signe tante adta. A gyermek Karl két évet töltött Stockholmban, ami emlékeiben álomszép időszakként élt. A második világháború után Signe tante rábeszélte Karlt, hogy Svédországban kezdjenek új életet, építsenek fel valami újat - neki van elég pénze, hogy segítse őket. Amikor 1948-ban megérkezett a beutazási engedély, Sigmundék eladták maradék javaikat is, hogy a hajóutat finanszírozzák.
A csalódás
Sigmundék minden anyagi eszköz nélkül érkeztek meg az 59 éves Signe tantéhoz, aki ígéretével szemben egyáltalán nem volt olyan helyzetben, hogy segíteni tudta volna őket. Férje, aki bankigazgató volt, a bank pénzének hűtlen kezeléséért éppen négyéves börtönbüntetését töltötte, ahol meg is halt. Signe asszony egy kis penzió egyszobás lakrészében élt, Stockholmon kívül. Erről az állapotról soha nem tett említést Sigmundéknak, akik most becsapva érezték magukat. Ausztriába azonnal visszatérni - ez anyagi okokból lehetetlen volt. Karl - először engedély nélkül - gépkocsi vezetést oktatott Stockholmban, később aztán, 1965. március 1-jétől az iskola vezetője lett. Elisabeth ezalatt megtanult svédül, és ismét kozmetikusként kezdett dolgozni.
Elisabeth a háború alatt is tovább tanulmányozta a könyvtárak orvosi könyveit. Miután Berlinben talált egy drogistát, aki a fekete piacon gyógynövényeket árusított, megint elkezdett kozmetikumokat készíteni, amit aztán az ismerős tisztek feleségeinek továbbadott kipróbálásra.